Menetrend újratervezve: frissített külső, egyszerűbb navigáció

Pontosan ma 8 éve jelent meg első menetrend alkalmazásunk Debrecenben, mára pedig már hat nagyvárosban vált elérhetővé. Időközben közel egymillióan töltöttétek le valamelyik menetrend alkalmazásunkat, hamarosan pedig megújult külsővel, és még kényelmesebb navigációval vár benneteket. Részletek és galéria a borítókép alatt.

Mi változik?

A régóta esedékes ráncfelvarráson felül több hasznos újdonság is bekerül alkalmazásinkba, amelyeket már régóta kértetek.

Könnyen elérhető keresés

A kezdőképernyő felső részén egy keresősáv kap helyet, ahol egységes módon kereshetsz majd járatokra, megállókra, de akár utazástervezést is indíthatsz majd innen. A változással a kedvenceid mellett már a ritkábban használt járatok és megállók információihoz is könnyebben hozzáférhetsz, de a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kap az útvonaltervezés, és így a kerékpáros tervezés is. Korábbi méréseink alapján a felhasználóink 62%-a elsősorban a kedvenceket és a táblázatos menetrendeket használja a tájékozódásra, míg az utazástervező kihasználtsága mindössze 10% körül mozog. A fejlesztéssel szeretnénk az újdonságokra fogékony felhasználóinkat a megszokott menetrendi tábláktól a rugalmasabb, dinamikus tájékozódást biztosító funkciók irányába terelni.

A korábbi listák és keresőmezők továbbra is elérhetőek maradnak a megszokott helyeken, ezzel biztosítva a zavartalan átmenetet a régi és az új külső között.

Átdolgozott kezdőképernyő

A keresőmező alatt foglal majd helyet az információs sáv, ahol a legfontosabb hírek és közlekedési változások jelennek meg. Ez csak a kezdőképernyőn lesz látható, és az eddiginél kevesebb helyet fog kitakarni a kedvencekből, így a korábbinál gyakrabban tudunk majd itt megjeleníteni fontos információkat.

Beépített városválasztó

Ha több menetrend alkalmazásunkat is használod, ezt a fejlesztést szeretni fogod. Hamarosan az appon belül is válthatsz majd a telepített menetrend alkalmazásaink között, valamint lehetőséged lesz közvetlenül innen telepíteni a hiányzókat.

És persze az időszerű ráncfelvarrás

Kisebb mértékben ugyan, de persze az app többi része is átalakul majd. Az alapvető működésen nem szeretnénk változtatni, célunk az, hogy az alkalmazás megjelenése lazábbá, szerethetőbbé váljon, és a manapság divatos készülékek megjelenésével összhangban legyen. A legtöbb helyen a fehér felületek és lekerekített sarkok dominálnak majd. Természetesen az éjszakai témáról sem feledkezünk meg, az a ráncfelvarrás után is teljes mértékben támogatott marad.

A felhasználói felületet érintő fejlesztések mellett a háttérben folyamatosan dolgozunk az alkalmazás korszerűsítésén is. Erre nagy szükség van, hiszen az első verziót még 2011 végén, Android 2.1-re kezdtük el fejleszteni, a jelenleg is letölthető változat pedig már az Android 10-et is teljes mértékben támogatja.

A külsőn kívül a háttérben az alkalmazás belsejének modernizálásán is folyamatosan dolgozunk. Érdekesség lehet az alkalmazás-fejlesztésben jártas olvasók számára, hogy az elmúlt években a kliens oldali kódbázis csaknem fele újult meg, annak 35%-a mára már Kotlin nyelven íródott (10% C++, 55% Java). Reményeink szerint ez az arány idővel eléri majd a 80-85%-ot is.

Az új változat várhatóan augusztus végén érkezik majd, és minden jelenleg támogatott készüléken elérhető lesz.


Az írás elsőként az AppCorner blogján jelent meg, ahol további érdekességeket is találhatsz az alkalmazás fejlesztésével kapcsolatban.