Összefoglaló a 2025 eleji fejlesztésekről
Az utóbbi néhány hónapban sajnos úgy alakult, hogy nem tudtunk nagyobb fejlesztésekkel jelentkezni, sem a kisebbekről beszámolni. Most szeretnénk összefoglalni, milyen fejlesztések és egyéb változások történtek az év eleje óta.
Automatikus frissítések javítása (Android)
A menetrend.app offline működéséhez (Androidon) a menetrendek folyamatos frissítése szükséges. Hogy erre 2025-ben van-e még szükség, arról hosszan lehetne vitázni, de egyelőre még így működik az app. Normál esetben ez a háttérben automatikusan megtörténik, azonban egy hiba miatt november vége óta nem mindig működtek az automatikus menetrend frissítések (kézzel elindítva nem jelentkezett a probléma). A hibát többen is jeleztetétek számunkra, végül március elején javítottuk azt.
MOL bubi kedvencelés (Android)
Most már a MOL Bubi állomásokat (és a többi vidéki közbringaállomást) is el tudod menteni a kedvencek közé. Az éppen elérhető kerékpárok számát technikai okokból ott még nem mutatjuk, ahhoz meg kell érinteni az adott kedvencet.
GPX export (Android)
Az útvonaltervek, valamint az egyes járatok útvonala most már GPX formátumban is exportálhatók, más szoftverekben történő további tervezéshez. Szintén elérhetővé vált a szöveges export is, ami .txt fájlba menti az útvonalterv legfontosabb adatait.
A fentiekhez kapcsolódóan most már az Átszálló tippjei is bekerülnek a szöveges exportokba (pl. amikor naptárhoz adot az útvonaltervet).
Járművek még több városban (Android)
A "Járművek" funkció 10 új városban vált elérhetővé, bár sajnos egyelőre valós idejű követés nélkül: Hatvan, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Paks, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Várpalota és Veszprém. A felsorolt városokban az app listázza a helyi járműállományt, és a legtöbb járműhöz 1-1 fotót is tartalmaz. A fotók a legtöbb városban nyilvános forrásokból – pl. Wikipédia – származnak. A miskolci fotók forrása a Miskolc Városi Közlekedési Zrt, akik hozzájárulását ezúton is köszönjük.
Kaposvár
Hosszas várakozás után a Kaposvári Közlekedési Zrt. is elérhetővé tette a menetrendjeit külső fejlesztők számára, így most már Kaposváron is a hivatalos menetrendi adatok jelennek meg az appban. Reményeink szerint így a helyi menetrend ismét naprakész lesz az alkalmazásban.
Pécel és Csömör
Pécel helyi közlekedése tavaly szeptemberben átmenetileg megszűnt, majd idén január közepén újraindult. A feladatokat a Tandari Busz Kft. vette át, akik egészen március 30-ig üzemeltették a helyi járatokat. Az új szolgáltatóval együttműködve a menetrendek februárban visszakerültek az alkalmazásba. Segítségüket ezúton is köszönjük.
Április 4-től ismét a Weekendbus szolgáltat a városban, a menetrendek pedig április 10-től váltak ismét elérhetővé az alkalmazásban.
Változás történt a helyközi közlekedésben is: a Weekendbus csak március 31-ig üzemeltette a 419-es és 449-es helyközi járatokat, azokat április 1-től a MÁV csoport vette át. Az alkalmazásban ennek megfelelően április elején frissültek a menetrendek.
Göd
Göd helyi menetrendje tavaly nyáron vált elérhetővé az alkalmazásban, első körben csak augusztus végéig. Idén márciusban azonban Cyzy Projekt jóvoltából ismét frissült, valamint bekerült a Göd és Horány között közlekedő átkelőhajó is.
Várpalota
Év elején egy új szolgáltató, a Thury Busz Nonprofit Kft. vette át a helyi közlekedést a Volánbusztól. A megkereséseinkre sem a szolgáltató, sem az önkormányzat nem reagált, így a helyi menetrendek kikerültek az alkalmazásból.
Százhalombatta, Derecske
Felhasználói kérésre Százhalombatta is bekerült önálló városként az alkalmazásba, így a csak helyben közlekedők számára már nem szükséges Budapestet kiválasztani.
Szintén elérhetővé vált a városok listájában Derecske is. A településen helyi járat nem közlekedik, az app csak a helyközi közlekedést tartalmazza, kísérleti jelleggel.
Vasútvonalak
Az egyszerűség kedvéért korábban az app több pontján is "MÁV" néven hivatkoztunk a vasútvonalakra és a vasúti megállóhelyekre. A MÁV és a Volánbusz összevonását követve az elmúlt hetekben ezeket módosítottuk vonatokra vagy vasútra. Emellett az Android app a vonalak listájánál most már jelzi, hogy csak a viszonylatszámmal rendelkező vasútvonalak érhetőek el a listában.
Továbbá, a Budapest környéki elővárosi vonatok minden önállóan is kiválasztható városba is bekerültek, amelyeket érintenek: Biatorbágy, Bicske, Dunakeszi, Ercsi, Érd, Esztergom, Göd, Gödöllő, Gyömrő, Monor, Solymár, Százhalombatta és Vác.
Közösségi média
Tavaly év végén indult el a Bluesky oldalunk, az elmúlt hetekben pedig az appban levő Twitter (X) linkeket is kicseréltük az új platformra. A közeljövőben nem tervezünk Twitterren tartalmakat megosztani, bár várhatóan Bluesky-ra is csak ritkán posztolunk majd – a fontos infók továbbra is a Facebookon és itt a blogon lesznek elérhetőek.
Ha még nem tetted, az alkalmazást letöltheted Androidra a Google Play-ből és az AppGallery-ből:
Valamint iPhone-ra, iPad-re vagy bármely Apple silicon alapú Mac-re az App Store-ból:
