Újdonság: Jármű előrejelzés
Egy egyedülálló újítással zárjuk az évet: mostantól már nem csak az éppen aktív járműveket láthatod az appban, hanem azt is megmutatjuk, várhatóan melyik jármű fog közlekedni a későbbi járatokon. Sőt, most már visszamenőleg is megnézheted, hogy melyik jármű közlekedett az adott járaton aznap, és az előző nap.



Már nem csak az aktuális, de a várható jármű is megjelenik (balra), valamint a korábbi jármű is látható (jobbra)
Ha sokat utazol a városban, bizonyára ismerős valamelyik szituáció:
- Nyáron a nagy melegben megvárnád a klímás villamost, de még nem látod előre, melyik lesz az.
- Vagy épp bent áll két villamos a végállomáson, de a kijelzők (és így az appok is) még az előző járatokat mutatják, azaz nem derül ki, melyik indul hamarabb.
- Esetleg egy nagyobb csomóponton szeretnéd kideríteni, az ott várakozó 8-10 buszból melyik lesz a tied, mielőtt még beállna a megállóba.
- Vagy épp fotóznál, de pont lemaradtál a kedvenc Ikarusodról, és szeretnéd megnézni, visszafelé mikor számíthatsz rá.
Ha találkoztál a fentiek közül bármelyikkel, akkor ezt az újítást szeretni fogod.
Hol látható?
Ugyan ott, ahol eddig az aktív járműveket is megmutattuk: egy konkrét járat útvonalát megnézve, majd ott legörgetve láthatod a várható járművet. Az aktív járműveket továbbra is a „Jármű” felirat jelöli, míg a „Várható jármű” felirat jelzi a menetrend.app által becsült adatokat, a „Korábbi jármű” felirat pedig az adott járaton előzőleg aktív járművet, amelyet az app rögzített.
Ezt a sort megérintve pedig a megszokott módon az adott jármű részletei fognak felugrani, ahol azt is láthatod, jelenleg hol van és melyik járaton aktív. A pontos rendszámok és pályaszámok csak a budapesti helyi járatoknál, és csak aznapra vonatkozóan érthetőek el. Amennyiben a konkrét járművet még nem ismerjük (mert például a másnapi indulásokra vagy kíváncsi), csak a jármű típusát mutatjuk meg.
A funkció használatához az Android app 2026.1-es verziója szükséges, amely a Google Play-ből tölthető le. iOS-re várhatóan néhány héten belül érkezik.
Hogyan működik?

A menetrend.app a szolgáltatók által közzétett menetrendek, az aktuális járműpozíciók, az aktuális forgalmi információk, az egyes járatokon korábban közlekedő járművek, valamint a csapat helyismerete alapján kézzel bevitt adatok alapján megbecsüli, hogy az egyes járatokon várhatóan melyik napon melyik jármű fog közlekedni. A becslés pontossága egy 1 és 9 közötti skálán változhat, de az alkalmazásban csak a legalább 5-ös, vagy afölötti pontosságú becsléseket mutatjuk meg a számotokra.
A funkciót elsősorban a budapesti helyi járatokra terveztük, de egy-egy vidéki városban is találkozhatsz vele. Három részből áll:
- egy pontosabb, aznapi előrejelzésből, amely a konkrét várható járművet is megmutatja (rendszámmal, pályaszámmal);
- egy szintén pontos előzményekből, amivel az aznapi és előző napi járműveket tudod megnézni utólag;
- és egy kevésbé pontos becslésből, amely csak a jármű típusát mutatja meg, a konkrét rendszám vagy pályaszám nélkül, azonban napokra vagy hetekre előre is elérhető.
Habár nyilvánosan csak mától érhető el ez a funkció, valójában az első verziója már másfél évvel ezelőtt elkészült: ez adta az Átszálló, valamint a fényvillamosoknál ismert hópihe ❄️ jelölés alapját is. A háttérben az alkalmazás mindig is a várható járművet tippelte meg, és ez alapján jelenítette meg a további információkat – ezidáig azonban a konkrét jármű adatait nem mutattuk meg.
Pontosan melyik városokban érhető el?
Mint azt gyakran megemlítjük, a menetrend.app egy szolgáltatóktól független alkalmazás, és habár igyekszünk jó kapcsolatokat ápolni a szolgáltatókkal, sajnos korlátozott, milyen adatokhoz férhetünk hozzá. A funkció működéséhez több olyan adatra is szükség van, amelyet nem minden szolgáltató tesz elérhetővé a menetrend.app számára: ilyenek például a valós idejű járműpozíciók, vagy a forgalmi számokra vonatkozó információk. Mindössze egy város van, ahol minden szükséges adat nyilvános: Budapest. Így ez a funkció is itt működik a legjobban.
A pontos, konkrét járművekre vonatkozó aznapi becslés az alábbi esetekben érhető el:
- Budapest teljes helyi közlekedése esetén, kivéve a metrókat és a hajókat. A helyközi buszjáratokon, a vasúton és a HÉV-eknél nem érhető el.
- Országszerte az ünnepi járatoknál (fényvillamosok és mikulásjáratok).
A hosszabb távú, de csak a jármű típusát megadó becslés az alábbi esetekben működik:
- Budapesten a metrók, villamosok, trolibuszok és kompok esetén, jelenleg kb. 84%-os lefedettséggel.
- Biatorbágyon a Viabusz esetén, mivel ott csak egy fajta jármű közlekedik.
- Debrecenben a villamosoknál (CAF vagy KCSV).
- Miskolcon a Skoda villamosoknál.
Az előző napi és aznapi előzmények pedig az alábbi városokban működnek:
- Budapest teljes helyi közlekedése esetén, kivéve a metrókat és a hajókat.
- A Budapest környéki HÉV vonalakon.
- Várpalota, Pécs és Tatabánya teljes helyi közlekedése esetén.
- Debrecen teljes helyi közlekedése esetén, azonban buszok esetén technikai okokból időszakosan nem érhető el.
A jövőben szeretnénk tovább bővíteni és pontosítani a becsléseket, azonban ehhez az érintett – most még hiányzó – szolgáltatók közreműködése is szükséges lesz. A legtöbb lehetőséget az nyitná meg, ha a MÁV is elérhetővé tenné a valós idejű adatokat a fejlesztők számára, azonban ezzel kapcsolatban egyelőre semmilyen tájékoztatást nem adnak sem az érintetteknek, sem a sajtónak.
Bónusz
A fejlesztés azt is lehetővé tette, hogy már olyan jármű típusok is megjelenjenek az alkalmazásban, ahol ugyan valós idejű adat nem érhető el, viszont egyéb körülményekből tudjuk, hogy mi fog az adott vonalon közlekedni. Legjobb példa erre a budapesti metrók és a Soroksár-Csepel között közlekedő komp:



Ha még nem tetted, az alkalmazást letöltheted Androidra a Google Play-ből és az AppGallery-ből:
Valamint iPhone-ra, iPad-re vagy bármely Apple silicon alapú Mac-re az App Store-ból:
