Újdonság: Hangos navigáció járművezetőknek
Évek óta az egyik leggyakoribb kérés volt járművezetők részéről, hogy segítsen az alkalmazás eligazodni az ismeretlen útvonalakon, vagy pótlások alkalmával. Jó hírünk van: most megérkezett új fejlesztésünk, hangos navigáció formájában.



Navigáció indítása (balra), és működés közben (középen és jobbra).
A navigáció Androidon, az alkalmazás 2026.2-es verziójától kezdődően érhető el, az előfizetéssel rendelkezők számára. A frissítés a Google Play-ről tölthető le. iOS-en egyelőre nem tervezzük, azonban ha mégis nagyobb igény mutatkozna rá, természetesen figyelembe vesszük azt.
Hogyan működik?
A navigációt egy járat útvonalát megtekintve, a jobb felső sarokban található menüt kinyitva, majd ott a "Navigáció..." menüpontot kiválasztva tudod elindítani. Az elindításához internetkapcsolat szükséges, míg a működéséhez értelemszerűen engedélyezned kell a telefon GPS-ének használatát.

Az elindítása után a működése hasonló az autós navigációkhoz: egy térképen láthatod a tervezett útvonalat, a megállóhelyeket, illetve az aktuális pozíciód. Út közben a térkép automatikusan követ, és forog. A képernyő tetején pedig a következő két lépés látható szövegesen, amelyet megérintve a teljes útvonalat elérheted. Emellett, ha a telefonod nincs lenémítva, az instrukciókat fel is olvassa, amelyek az alkalmazás beállított nyelvén (magyarul, angolul vagy németül) szólalnak meg.
A navigáció a menetrend.app alkalmazás része, azonban szándékosan külön fut tőle: utazás közben is bármikor vissza tudsz váltani a menetrend.app-ra, annak minden funkcióját használhatod, miközben a navigáció nem szakad meg, az a háttérben fut tovább.
Ismert limitációk
A navigáció mindenhol működik, ahol a menetrend.app elérhető, így Budapesten és vidéken is, a helyi és helyközi közlekedésnél egyaránt. Azonban jó, ha tudod az alábbiakat:
- Autóbuszvonalakhoz terveztük, nem a kötöttpályás közlekedéshez. Ha mégis villamosokkal próbálkoznál, akkor is közúton fog tervezni, és így nem biztos, hogy mindig tudja majd követni a járat eredeti útvonalát. Trolibuszjáratok esetén nem biztos (bár valószínű), hogy mindenhol lesz felsővezeték.
- A járat megállóit mindig sorban érinti, azonban a megállók közötti útvonal ritkán eltérhet a szolgáltató által rajzolt útvonaltól. Ez akkor fordulhat elő, ha a rajzolt útvonalon nem találunk autóbuszos közlekedésre alkalmas utcát. Jelentősebb eltérés esetén indulás előtt egy felugró ablakban is figyelmeztet az app az eltérésre.
- Vidéki városokban, vagy építkezések környékén előfordulhat, hogy a szolgáltató által publikált útvonal nem egyezik azzal, ahol a buszok valójában közlekednek: például máshol térnek le a főútról, vagy az út egy parkolón vezet át. Ilyenkor az alkalmazás is ezt az útvonalat fogja követni, hiszen nem ismerjük a helyes útvonalat. Ez különösen a Volán járatok esetén, valamint a vonatpótló autóbuszoknál fordul elő, Budapesten és a nagyobb városokban kevésbé jellemző.
- A navigációt jelenleg csak a járat első megállójának közelében lehet elindítani, az út későbbi részében nem. Ezzel a korlátozással kapcsolatban várjuk a visszajelzéseket, hogy a gyakorlatban mekkora nehézséget jelent.
- A menetrend.app egy független fejlesztés. A szolgáltatók által közzétett menetrendi adatokat jelenítjük meg, de az app fejlesztését önállóan, nem a szolgáltatók megbízásából végezzük.
Visszajelzések
Ha bármilyen észrevételed lenne a navigáció működésével kapcsolatban, kérjük, írj nekünk egy e-mailt a [email protected] címre.
Van egy jó ötleted, ami a kollégáknak segítene? Bátran írd meg nekünk azt is!
Ha még nem tetted, az alkalmazást letöltheted Androidra a Google Play-ből: