Elővárosi vasúti menetrendek Kecskeméten
Kecskeméti alkalmazásunkban a mai naptól kezdődően az alábbi vasútvonalak menetrendjei is elérhetővé váltak:
- S210 (Kecskemét, Kecskemét alsó, Kecskemét-Máriaváros, Miklóstelep, Úrihegy és Hetényegyháza között),
- S220 (Kecskemét, Alsóúrrét és Kisfái között).
Az érintett szakaszokon érvényes jegyekkel, bérletekkel kapcsolatban további információ a Kecskeméti Közlekedési Központ decemberben megjelent közleményében található.
Alkalmazásainkban törekszünk arra, hogy a különféle szolgáltatókat és közösségi közlekedési módokat érintő információkról egy helyen tájékozódhassatok. Elsőként budapesti alkalmazásunkban jelentek meg az elővárosi vasúti menetrendek 2016 nyarán, melyet 2018-ban a Debrecen - Nagykereki között futó 106-os vasútvonal követett. Szintén ezt a célt szolgálja kerékpáros útvonaltervezés bevezetése is, amely 2018 óta egységesen, minden alkalmazásunkban elérhető.