Egy éves az iOS alkalmazásunk

Hosszas várakozás után, pont ma egy éve jelent meg az iOS alkalmazásunk.

Ez idő alatt 2 nagyobb, és 13 kisebb frissítést adtunk ki hozzá, amelyek nagyobb újításokat és kisebb módosításokat egyaránt tartalmaztak. Az alábbiakban összefoglaltuk az elmúlt egy év fontosabb fejlesztéseit.

Fontosabb fejlesztések

Év elején jelent meg az első nagyobb frissítésünk, amelyben sok kis apróság mellett debütált a Go, a Live Activity, valamint a támogatási rendszer:

A 2024.1-es iOS verzió újdonságai
Elérkezett az idei év első frissítése, izgalmas újdonságokkal és néhány régóta várt funkcióval. A 2024.1-es verzió már letölthető az App Store-ból, az alábbi összefoglalót olvasva pedig megtudhatod, mi változott benne.

Nyáron követte a második frissítéscsomag, amelyben továbbfejlesztettük a Go-t, bekerült az Átszálló, illetve CO₂ kibocsátás kalkulátorral bővültünk Debrecenben:

A 2024.2-es iOS verzió újdonságai
Megérkezett az idei második nagy frissítés, melyben olyan régóta várt funkciókkal bővítettük az alkalmazást, mint az Átszálló, vagy a…

A fentiek mellett folyamatosan történtek kisebb fejlesztések és hibajavítások is: például átrendezhetővé és összecsukhatóvá váltak a kedvencek, valamint a kereső már megjegyzi az előzményeket.

Emellett igyekeztünk minden fontosabb újítást egyszerre elérhetővé tenni az Android és iOS alkalmazásban is, úgy mint:

  • 5 várossal bővült az app: Hévíz, Sárvár, Sátoraljaújhely, Cegléd és Göd.
  • Az elérhető közbringarendszerek száma 11-re nőtt, Veszprémben pedig már valós időben is megtekinthető az egyes állomásokon elérhető kerékpárok száma.
  • Az útvonaltervező, melyben a vonatok közül korábban csak az elővárosi vonatok voltak elérhetőek, a MÁV minden vonatával bővült. Ehhez hasonlóan a Volánbusz esetén is tervezünk minden járattal – azokkal is, amelyeket az egyes városokat érintő vonalak listája nem tartalmaz.
  • Már jelöli az app, ha egy járat igényvezérelten közlekedik, valamint az alkalmazásból is indíthatók foglalások a Telebusz és Gyerebusz rendszeren keresztül Budapesten és Nyíregyházán.

Azon fejlesztések, amelyek az Android appba bekerültek, de egyelőre nem fértek bele az iOS alkalmazásba, egy későbbi verzióban válnak majd elérhetővé.

Jövőbeli tervek

Továbbra is dolgozunk azon, hogy a két platformon azonos funkcionalitás legyen elérhető: azaz, hogy az iOS alkalmazást felokosítsuk az Androidon már elérhető funkciókkal (az offline működést kivéve), Androidra pedig bekerüljenek az iOS-en azóta debütált újdonságok, mint például a Go, vagy a modernebb megjelenés.

Ezzel összhangban hamarosan egy nagyobb újítás érkezik majd, amelyet sokan kértetek. A részletekkel néhány napon belül jelentkezünk.


Ha még nem próbáltad, az alkalmazást letöltheted iPhone-ra, iPad-re vagy bármely Apple silicon alapú Mac-re az App Store-ból:

‎MenetrendApp
‎Public transit schedule and route planner application for 75 Hungarian cities: Ajka, Baja, Balassagyarmat, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Balmazújváros, Bátaszék, Bátonyterenye, Békés, Békéscsaba, Berettyóújfalu, Bonyhád, Budapest, Csongrád, Csurgó, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Ercsi, Esztergom, Fonyó…

Vagy Androidra a Google Play-ből és az AppGallery-ből:

menetrend.app – Alkalmazások a Google Playen
Utazástervező Budapest, Debrecen, Szeged, és sok más nagyváros menetrendjéhez.