#Android 9 év, 9 város – Új irányok Ma 9 éve jelent meg első, debreceni alkalmazásunk, mára pedig már 9 nagyvárosban vagyunk elérhetőek. Köszönjük, hogy velünk vagytok, és reméljük, hogy még évekig hasznos társatok lehetünk az utazásaitok során.
#Android Új városok: Dunaújváros és Kaposvár Mától már Dunaújváros és Kaposvár helyi menetrendjei is elérhetőek alkalmazásunkban. Ezzel a támogatott városok számra kilencre nőtt. Az új városok rendhagyó módon nem külön alkalmazást kaptak, hanem budapesti alkalmazásunk részeként váltak elérhetővé.
#Android Újdonság: a kijelző ébren tartása navigáció közben A mai napon vált elérhetővé budapesti alkalmazásunk 2.20.3-as verziója, melyben a szokásos javítások mellett egy apró, de sokak számára annál hasznosabb újítással készültünk...
#Android Változás a régi Android verziók támogatásában Az alkalmazás által jelenleg támogatott legrégebbi Android verzió a 4.1-es, amely 2012 nyarán, közel kilenc éve jelent meg. A jövőbeni fejlesztések felgyorsítása érdekében a minimális Android verziót a következő hónapokban 5.0-ra fogjuk emelni...
#Android A 2.20-as verzió újdonságai Egy 1 hetes béta tesztelés után a napokban vált elérhetővé a 2.20-as verzió, amely az alábbi újdonságokat tartalmazza: Automatikus váltás a nappali és éjszakai témák között, Belső átalakítások, ...
#Android Tudtad? Kedvenceid bármikor elmentheted és visszatöltheted. Mindig nagy körültekintéssel járunk el, hogy az app frissítése után is változatlan formában találd kedvenceid, azonban a technika ördöge nem alszik: bármikor előfordulhatnak hibák, ahogy időnként sajnos a telefonok is elvesznek, tönkremennek...
#Android Mi a teendő, ha frissítés után eltűnt a reklámmentesség? A közelmúltban több visszajelzést is kaptunk azzal kapcsolatban, hogy az app frissítése után ismét megjelentek a reklámok, látszólag elveszítve a korábban megvásárolt reklámmentességet. A probléma...
#Android What should I do if ads reappear after an update? Recently, we have received several feedback regarding the reappearance of ads after updating the app, seemingly losing the previously purchased ad-free mode. The problem only occurs when using multiple Google accounts...
#Android Menetrend frissítési kérdőív eredmények Tavaly nyáron osztottunk meg egy kérdőívet, melyben a menetrend alkalmazásainkkal kapcsolatos használati szokásaitokra, és a mobilinterneten történő frissítésekkel kapcsolatos véleményetekre voltunk kíváncsiak. Két hét alatt több, mint 12 ezren töltöttétek ki...
#Android Újabb változás a régebbi verziók támogatásában A közelmúltban írtunk arról, hogy január elejétől megszüntetjük a 2.0-nál régebbi app verziók támogatását. Hamarosan ismét változások várhatók a támogatott verziókban.
#Android Változás a régebbi verziók támogatásában A mai naptól kezdődően a legrégebbi, menetrend frissítésekkel még támogatott verzió a 2.0.0-beta7, amely 2016. május 9-én jelent meg. Az ennél régebbi alkalmazás verziók mától nem kapnak menetrend frissítéseket.
#Android A 2.18-as verzió újdonságai Android alkalmazásaink a napokban frissültek a 2.18-as verzióra. Részletek és galéria a posztban.
#Kecskemét Közlemény: menetrend.app már Kecskeméten is Kecskeméti Menetrend néven vált elérhetővé menetrend alkalmazásunk legújabb változata, amely reményeink szerint a kecskeméti lakosok és ingázók számára is hasznos segítséget nyújt majd a mindennapi közlekedésben.
#Android Menetrend újratervezve: frissített külső, egyszerűbb navigáció Menetrend alkalmazásink hamarosan megújult külsővel, és még kényelmesebb navigációval várnak benneteket. Részletek és galéria a poszban.
#Android Alkalmazásaink megjelentek az AppGallery-ben Február közepén vált elérhetővé három legnépszerűbb menetrend alkalmazásunk (Budapest, Debrecen és Szeged) a Huawei App Gallery-ben. Az elmúlt hetekben azon dolgoztunk, hogy alkalmazásaink teljes értékűen működjenek a Huawei...
#Android Alkalmazásaink mostantól olasz nyelven is elérhetőek A mai frissítéstől kezdődően alkalmazásaink az eddigi magyar, angol és német mellett már olasz nyelven is elérhetőek.
#Budapest 500 ezer letöltés fölött a Budapesti Menetrend Közel öt éve jelent meg menetrend alkalmazásunk budapesti változata, amely a napokban elérte az 500 000 letöltést a Google Play Store-ban. A kezdetek óta arra törekedtünk, hogy egy pontos és megbízható alkalmazást hozzunk létre, amit...
#Android Android 8 támogatás, német nyelv: a 2.2-es verzió újdonságai A mai napon 2.2.0-ás verzióra frissülnek androidos menetrend akalmazásaink, részletek és galéria a posztban.
#Android 2016-ban is előkelő helyen a Magyar Android Portál közönségszavazásán Két év elteltével ismét budapesti alkalmazásunk nyerte a Magyar Android Portál közönségszavazását, ahol a portál olvasói alkalmazásunkat választották 2016-os év legjobb magyar alkalmazásának.
#Budapest Budapesti Menetrend – v2.0 közlemény A néhány hónapja harmadik születésnapját ünneplő Budapesti Menetrend több, mint 350 000 letöltéssel, és közel 180 000 aktív felhasználóval a legnépszerűbb androidos helyi tömegközlekedési app hazánkban. Most egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk...
#Budapest Három éves lett budapesti alkalmazásunk A napokban ünnepelte harmadik születésnapját a budapesti alkalmazásunk. Ez idő alatt több, mint 340 000-en töltöttétek le, és jelenleg is 175 000-en használjátok. Egy rövid téli szünet után idén is folytatjuk a fejlesztéseket, hamarosan...
#Android Kérdőív: milyen egy jó menetrend app? Ha van két perced, kérjük töltsd ki az alábbi kérdőívet, ezzel segítve az alkalmazás fejlesztését. Köszönjük!
#Android Okosabb összevont menetrendek Az elmúlt napok frissítéseivel jelentősen átalakítottuk a menetrend képernyőt, hogy kényelmesebb és könnyebben használható legyen a hurokban közlekedő járatoknál és az összevont menetrendeknél.
#Android Material Design már menetrend alkalmazásainkban is Ma este érkezik az eddigi legnagyobb frissítésünk, amely jelentősen átszabja az alkalmazás külsejét. Részletek a galériában :)
#Android Magyar Android Portál közönségszavazás eredményei A napokban zárult le a Magyar Android Portál közönségszavazása, ahol a portál olvasói Budapesti Menetrend alkalmazásunkat választották 2014 legjobb magyar fejlesztésű android alkalmazásának.