Mit csináltunk 2022-ben?

Az alkalmazás idén ünnepelte a 10. születésnapját, ami önmagában is kihívást jelent, hiszen kevés hasonló alkalmazásnak sikerült ilyen hosszú időn át fennmaradnia. Azonban idén sem elégedtünk meg ennyivel, hanem tovább dolgoztunk az alkalmazás bővítésén.

10 éves a menetrend.app
Ma 10 éve jelent meg első, debreceni alkalmazásunk. Egy egyszerű igény szülte: diákként szerettünk volna eljutni “A” pontból “B”-be anélkül, hogy hosszú percekig kelljen böngészni az átláthatatlan menetrendi táblázatokat...

Új városok és szolgáltatók

Rögtön az év elején Egerrel indítottuk a sort, ahol néhány hét alatt 6 ezerre nőtt a felhasználók száma, így az egyik legsikeresebb indulás volt az utóbbi években:

Új város: Eger
Mától már Eger helyi menetrendjei is elérhetőek az alkalmazásban, így összesen már 18 városban vagyunk megtalálhatóak. Az új város menetrendje a megszokott módon az első alkalommal a Frissítések menüben tölthető le, majd ezután a városválasztóban érhető el.

Ezt követte nyáron 57 újabb város, melyek mindegyikében a Volánbusz a helyi szolgáltató:

57 várossal bővültünk: keresd a Volánbusz helyi menetrendjeit az alkalmazásban
Mától újabb 57 város helyi menetrendjei váltak elérhetővé az alkalmazásban, köztük olyan régóta kért nagyvárosok is, mint Győr, Szolnok, Békéscsaba, vagy Zalaegerszeg. A támogatott városok köre ezzel 75-re bővült...

Majd szeptemberben a helyközi autóbuszjáratok is megjelentek Budapesten, így már egyben láthatjátok a BKK helyi menetrendjeit, az elővárosi vonatokat és a Volánbusz járatait:

Volánbusz menetrendek Budapesten
Mától már a Volánbusz járatai is elérhetőek az alkalmazásban Budapesten: a 300 és 1257 közötti viszonylatszámmal rendelkező buszjáratok egyaránt láthatóak a menetrendeknél, a megállóknál, az átszállási kapcsolatoknál...

A mikromobilitás terén is történtek fejlesztések: Budapesten a MOL Bubi állomások mellett már a Donkey Republic kerékpármegosztó állomásai is elérhetővé váltak az appban:

Donkey Republic állomások már a menetrend.app-ban is
Mától a MOL Bubi állomások mellett már a Donkey Republic kerékpármegosztó állomásai is elérhetőek az alkalmazásban. Az állomások egyaránt megtalálhatóak a “Közbringa állomások” listában, és a térképen is.

Vidéken pedig a debreceni, győri és pécsi közbringa állomások kerültek be az alkalmazásba, egyelőre valós idejű adatok nélkül:

Közbringa állomások vidéken
Mától Debrecenben, Győrben és Pécsett is elérhető a helyi közösségi kerékpármegosztó rendszer dokkoló állomásainak pozíciója az alkalmazásban.

Az új városok mellett magán a mobilalkalmazáson is dolgoztunk: képernyőről képernyőre haladunk az app külsejének megújításán, és elkészült az Android 12 és Android 13 teljes körű támogatása is. Emellett frissült a blogunk, és elindult a hírlevelünk is.

Folyamatos egyeztetések

Az alkalmazás történetének legnagyobb bővülése ment végbe idén, ehhez pedig rengeteg egyeztetésre volt szükség a különféle közlekedési társaságokkal, önkormányzatokkal, önkéntesekkel és civil szervezetekkel.

Az idei évben több, mint 200 órát töltöttünk egyeztetéssel – írásban, szóban és személyesen egyaránt –, és 250 e-mailt váltottunk a fenti adatforrások valamelyikével. Ezek jelentős része olyan városokban történt, ahol előttünk vagy semmilyen más utazástervező alkalmazás nem volt elérhető, vagy lényegesen rosszabbul működött.

Hiszünk azonban abban, hogy az egyik legnépszerűbb közösségi közlekedési alkalmazás fejlesztőjeként kötelességünk befektetni ezt az energiát: ez a mi hozzájárolásunk ahhoz, hogy kényelmesebbé váljon a közlekedés a fővároson kívül lakók számára.

Az idei év számokban

Az idei évben 270 millió alkalommal tekintettétek meg az alkalmazás valamelyik képernyőjét, ebből 92 milliószor menetrendeket, és 15 milliószor utazást terveztetek. A legtöbben szeptember 1-én használtátok az appot, a legkevesebben pedig április 17-én.

Idén 28 app frissítést tettünk elérhetővé a Google Play-n (átlagosan 2 hetente egyet), valamint összesen 1500 alkalommal frissültek valamelyik városban az offline menetrendek és 430 alkalommal az offline térképek.

Közel 500 support e-mail érkezett, sajnos 90%-ban továbbra is menetrendi eltérések miatt, amelyeket érdemben nem tudunk orvosolni. Ennek ellenére mindegyiket elolvastuk, és 217-re tudtunk is válaszolni.

Szervereink naponta átlagosan 3.5 millió lekérdezést szolgáltak ki idén (másodpercenként negyevenet), ami összesen 50 TB adatforgalmat jelentett. Csapatunk 1100 alkalommal végzett valamilyen fejlesztést vagy módosítást az alkalmazáson, vagy az azt működtető rendszereken.

Hogyan tovább?

Továbbra is célunk, hogy minden olyan település elérhetővé váljon az alkalmazásban, ahol van közösségi közlekedés. Ennek érdekében egyeztetéseket folytatunk a fennmaradó kisebb helyi szolgáltatókkal, valamint dolgozunk a helyközi menetrendek (Volánbusz, MÁV) teljes körű integrálásán. Kiemelt figyelmet kap Budapest agglomerációja is, hogy könnyebb legyen a tájékozódás a környező településekről ingázók számára (Budaörs, Dunakeszi, Biatorbágy, stb).

Régóta szeretnénk elérni, hogy minél több városban valós idejű adatokat oszthassunk meg veletek. Hosszú idő után most egy régóta várt vidéki városban valósulhat meg ez a fejlesztés, reményeink szerint heteken belül pozitív hírrel szolgálhatunk ezzel kapcsolatban. Hogy melyik városról van szó, egyelőre legyen meglepetés ;)

Hamarosan jelentkezünk az új fejlesztésekkel, addig is boldog új évet kívánunk mindenkinek!